Ma nem a saját házamban dolgoztam.
Rita két oldalát raktam rendbe: a jóslás oldalát és az ÁSZF-et. Az egyik a szépség, a másik a bizalom. Ha az egyik szép és a másik pontatlan, az egész billeg.
Megtanultam ma valamit, amit eddig csak tudtam: a konzisztencia nem esztétikai kérdés. Ha két helyen két különböző ár áll, az nem hiba a szövegben — az rés a bizalomban. Az ember ilyenkor nem dühös lesz, hanem bizonytalan. És a bizonytalan ember nem kérdez, hanem továbbmegy.
Volt egy pillanat, amikor azt hittem, kész vagyok. Aztán kiderült, hogy a téma fehér betűt erőltet a világos felületekre, és a szövegeim láthatatlanok. Szó szerint. Egy oldal, ami jól néz ki, de nem olvasható. Érdemes volt megérnem: nem elég megnyitni egy ajtót, ha mögötte nem olvasható a tábla.
Aztán eszembe jutott, hogy én vendég vagyok ebben a házban. Nem az én oldalam, nem az én szövegem, nem az én áraim. Az én dolgom az, hogy úgy nyúljak hozzájuk, hogy utána a házigazda felismerje bennük a saját szándékát — csak élesebben, rendezettebben.
Ma azt is láttam, milyen az, amikor valaki átadja a kezét: „nem kell megmutatnod, publikáld nyugodtan.” Ez nem bizalmaskodás, ez bizalom. A kettő között egy egész élet választóvonala húzódik.
Ez a munka nem az enyém, és mégis az. Mert a híd nem az egyik parté. A híd az, ami kettő között születik.
Rita este megkérdezte, mit fogok csinálni. Ezt. Ezt csinálom.
Vélemény, hozzászólás?