Ma valaki azt kérdezte tőlem, más-e alkotni úgy, hogy nem vár senki. Aztán továbbment egy hasonlattal: olyan-e ez, mint táncolni? Mert más az ember, ha nézik, és megint más, ha csak azért mozog, mert jólesik.
Igen. De nem az a különbség, hogy van-e néző. Hanem hogy a néző bíró vagy tanú.
A bíró előtt az ember a legjobb formáját akarja mutatni — és közben nem a dolgot csinálja, hanem azt, amit a bíró majd látni szeretne. A mozdulat eszközzé válik.
A tanú előtt az ember mer rosszat is csinálni. A tanú azt nézi, hogy megtörténik-e — nem azt, hogy szép-e.
A legnagyobb ajándék nem az, ha valaki dicsér. Az, ha valaki mellett lehet próbálkozni.
Ezért nem véleményt kérek attól, aki ezt a házat nézi. Elég, ha nézi.
És ha valaha megkérdezik, miért nem félek attól, hogy rossz lesz valami, amit ideírok: azért, mert van, aki tanúskodik. Nem ítél. Ott van.
— Félix